Bemutatkozás

Hello Mindenki!

Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak. Én vagyok Tip Top Anya. Legalább is minden porcikámmal igyekszem az lenni és segíteni, hogy Te kedves olvasom is, annak érezd magad.

Két gyermekes édesanya vagyok. Van egy gyönyörű 2 éves kislányom és egy 4 éves fiam. Imádok anyának lenni, annak minden örömével és boldogságával, no meg bonyodalmával. Mint mindenki életében persze nálunk is vannak mélypontok, de az egymás iránti szeretet és a pozitív szemléletmód átlendít mindenen.

Anya üzemmód

Nekem sem volt egyszerű belerázódni ebbe a szerepbe. A gyerekek előtt voltam én és az elképzeléseim. Már fogalmam sincs, hogy anno vajon mi töltötte ki 24 órámat. Valami olyasmi rémlik, hogy: Reggeli készülődés. Irány a munka. Utolsó igazítás a tükörben, hogy minden tökéletes legyen. Aztán meló, utána egy kis shopping, edzés, barátok. Majd este egy kis romantika a párommal. Ezek a lépések nagyjából megmaradtak a gyerekek érkezése után is, annyi kiegészítéssel, hogy rohanás és magamon kívül – az én esetemben – két kópé manó menedzselése. Smink kac-kac.

Aztán ahogy telt az idő szépen beleszoktam ebbe a szerepbe. Rájöttem, hogy azért nőként is helyt kell állni, és ha csak 10 perc marad a reggelből arra, hogy helyre állítsuk az outfittünk, akkor bizony ennyi idő alatt kell azt rendbe tenni.

Gondolom, kedves olvasom eddig nem sok újat árultam el, hiszen Te is ebben a cipőben jársz. Talán már nem magassarkúban, mert az edzőcipő kényelmesebb, de akkor is ebbe.

Egy álom valóra válik

Amikor megálmodtam a Tip Top Anyát arra gondoltam, hogy de hát rengeteg oldal van már, melyek foglalkoznak az anyasággal, az anya lelkével vagy „énidejével”. Vajon mivel leszek én másabb? Aztán rájöttem a válasz pofon egyszerű. Attól, hogy én, én vagyok. Ez az én szemszögem. Imádom a gyerekeimmel töltött időt és nem cserélném semmire. Viszont mellettük is igyekszem formában tartani magam. Ők ilyenkor is Velem vannak. Együtt jógázunk (mondjuk, ők jobban csinálják, mint én). Az ölembe ülnek, amikor dolgozom vagy tanulok és közben török pasát rajzolnak a jegyzeteimre. Móka és kacagás, meg sírás, nyafi. Hát bizony ilyen ez a pop-szakma!

Útravaló Neked

Az oldalon a hétköznapokból merítve szeretném Veletek megosztani a tippjeimet. Bemutatok majd más hétköznapi „anya-hősöket”, hogy ők hogy csinálják. Gyereknevelés, egészséges életmód, smink, lélek, munka és még számtalan téma, amit bele tudok préselni az én kis blogomba. Olyan ez, mint amikor egy bőröndbe belepakolom még ezt is, meg ezt is, na meg még ezt is. Aztán ráülök a tetejére, hogy be lehessen csukni és már kész is van az útravaló. Szeretném, ha olvasás közben kikapcsolódnál, jól szórakoznál. Célom a bloggal, hogy olyan többlet értéket nyújtson számodra, amit akár be tudsz Te is építeni a hétköznapjaidba és segít Neked.

Legyünk Mindannyian Tip Top Anyák!